A reggeli az egyik legfontosabb étkezés — gyerekkorunk óta ezt halljuk, és jól is van így, hiszen sok igazság van benne. Érdemes tehát a napot egészségesen és tartalmasan kezdeni, különösen hétvégén, amikor több időnk jut az ételek elkészítésére. Reggelijeink gyakori szereplői a tojások: lágyan vagy keményre főzve, illetve a népszerű rántotta formájában. Ha azonban ezek egy kicsit már unalmasak számodra, van egy másik ötletünk a tojás tálalására. Próbáld ki feltétlenül, különösen a saját készítésű, házi péksüteménnyel.
Zsemlében sült tojás
Sütés
2020-09-11
Elsőként a zsemléket készítsd el. A felsorolt hozzávalókból gyúrj tésztát — addig, amíg rugalmas állagú nem lesz, és elválik az edény falától. Hagyd kb. 1 órán át letakarva, meleg helyen pihenni. Ezután a tésztát ismét gyúrd át (rövid ideig elég), majd formázz belőle zsemléket. A megadott mennyiségből 4 nagyobb vagy 6 kisebb zsemle lesz. Hagyd őket ismét meleg helyen kelni — amíg a tészta térfogata megkétszereződik. Szórd meg a zsemléket tetszőleges magvakkal. Közben a bemelegedő sütőbe tegyél be egy tálka vizet, így a zsemlék kérge ropogós lesz, a bélzete pedig nedves marad. Süsd az előmelegített, 200°C-os sütőben 20–25 percig, amíg szépen megpirul.
A csiperkegombát hámozd meg, mosd meg a petrezselyemzölddel együtt, és mindent apróra vágj fel. Pirítsd meg a gombát felhevített olívaolajon, add hozzá az apróra vágott rukkolát, és süsd, amíg a leve elpárolog. Ízesítsd sóval és borssal. Vágd le a zsemle tetejét, a belsejét vájd ki. A gombás masszát tedd a zsemle aljába, majd üss bele egy tojást, és tedd rá a levágott tetőt. Helyezd a zsemlét hőálló edénybe, és tedd be a 180°C -ra előmelegített sütőbe 15 percre. Közben készítsd el a salátát. Mosd meg a paradicsomot, töröld szárazra, és vágd kis kockákra. A hagymát aprítsd fel, és keverd a paradicsomhoz. Add hozzá az aprított petrezselyemzöldet, és ízesítsd sóval, borssal és egy kevés chilivel ízlés szerint. Az egészet locsold meg olívaolajjal, és alaposan keverd össze.
Jó étvágyat! ...mert a házi a jobb!
Borkészítés